Általános információ Komáromról

Területe:
 102,88 km²
Lakossága: 34 ezer
Lakosság összetétele: cca. 59% magyar, 39% szlovák, 2% más
Földrajzi elhelyezkedés: a Duna és a Vág folyó összefolyásánál, a szlovák-magyar határon, a Pozsony-Bécs-Budapest háromszögben
Régió: Komáromi járás, Nyitra megye része
Történelem: Bronzkortól lakott, 1265-ben kapott városi rangot
Polgármester: Mgr. Béla Keszegh

Komáromban számos lehetőség áll a beruházó vállalkozók előtt. A város örömmel fogadja és lehetőségeihez mérten maximálisan támogatja az új és a bővülő, terjeszkedő vállalkozásokat.

Hagyományok

A város gazdag ipari hagyományokkal rendelkezik: a helyi hajógyár még 1896-ban alakult, évtizedeken keresztül biztosított munkát a város és a régió polgárainak. Több évtizedes hagyományai vannak a gép- és alkatrészgyártásnak, a cipőgyártásnak, az élelmiszeriparnak, a bőrfeldolgozásnak, a nyomdászatnak. A városban sok mikro- és kisvállalkozás működik, ezért a nagyvállalkozók is könnyen találnak partnereket, beszállítókat.

Földrajzi elhelyezkedés és közlekedési infrastruktúra

A város kiváló fekvésének köszönhetően viszonylag könnyen elérhető Pozsonyból, Budapestről vagy akár Bécsből is. Éghajlata kellemes, sok a napsütéses napok száma. Két folyójának köszönhetően vízen is megközelíthető. A lehetőségeket bővíti a teherkikötő, amely a vasúti hálózatra is rá van kötve. A Vág és a Duna összefolyása a gyönyörű természeti adottságokon túl nagyon jó lehetőségeket biztosít a sportolni vágyók vagy természetjárók számára is.

Komárom több európai jelentőségű útvonal közelében helyezkedik el: a Berlint Magyarországgal összekötő vasútvonal közelében, a Budapest-Bécs vasútvonalon, az M1-es (Budapest-Bécs) autópálya közelében. A szlovákiai úthálózatra az 1. osztályú I/63 és I/64-es utakkal kapcsolódik. A rövidtávú tervek között szerepel az új Duna-híd építése a város nyugati részén, amely tehermentesíti majd a városközpontot és az Erzsébet-hidat a Magyarországra menő és onnan érkező forgalom nagy részétől. A komáromi vasútállomás megfelel a legmagasabb szintű elvárásoknak (1. kategóriás), a városból vonattal elérhető Érsekújvár, Dunaszerdahely és Pozsony, illetve a vasúti hídon keresztül a magyarországi Komárom. A Komárno-Gúta vasútvonal szintén létezik, azonban 2003 óta gazdasági okok miatt nincsenek járatok.

A városhoz legközelebbi nemzetközi repülőterek 100 km-re találhatók: Pozsonyban és Budapesten, de 50 km-re található a Győr-Péri repülőtér, amely szintén alkalmas személyszállító repülőgépek fogadására.
Kiváló lehetőségek vannak a folyami közlekedésben: a komáromi kikötő része a transzeurópai közlekedési folyosók hálózatának a Rajna-Majna-Duna-csatornán. Erre a hálózatra csatlakozik Komáromnál a Vág folyami útja.

A város környékén az utóbbi időben történt jelentős fejlesztéseknek köszönhetően a kerékpárosok számára kiváló közlekedési és sportolási lehetőségek adottak. A városon keresztül húzódik a nemzetközi Dunai kerékpáros útvonal, az Eurovelo 6 egy szakasza, amely a Duna menti töltéseken vonul végig a németországi Passautól Bécsen és Pozsonyon keresztül Budapestig. Erre az útvonalra csatlakozik Komáromban a Vág és a Duna összefolyásánál a Vág menti kerékpáros útvonal, mely Trencsént, Vágsellyét, Vágfarkasdot, Negyedet, Ifjúságfalvát, Gútát és Kavát köti össze Komárommal.

Munkaerőpiac

Sajnálatos, de a munkanélküliség évek óta az országos átlag felett van a városban és környékén, emiatt azonban könnyen lehet találni jól képzett munkavállalókat. A nyilvántartott munkanélküliek közül sokan képzettek, tapasztalatokkal is rendelkeznek, de nem találnak lakhelyükhöz közel állást. Nagyon sokan dolgoznak a környező nagyobb városokban (Szlovákiában Pozsonyban, Nyitrán, Galántán, Dunaszerdahelyen, Magyarországon Tatán, Tatabányán, Győrben, Székesfehérváron), közülük is többen szívesen vállalnának inkább helyben munkát, ha nyílna rá lehetőség.

A helyi álláskeresőkkel a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal komáromi kirendeltsége tartja a kapcsolatot, a hivatalon keresztül elérhetők és megszólíthatók. A hivatal rendszeresen szervez felvételi eljárásokat, válogatásokat cégek, vállalkozások számára, de igény szerint tovább- és átképző tanfolyamokat is biztosít.

Oktatás. Képzések

A városban működő gimnáziumoknak és szakközépiskoláknak köszönhetően évről évre jól képzett fiatalok lépnek a munkaerőpiacra. A helyi alapiskolák az országos tanulmányi értékelések, de más megmérettetések alapján is a legjobbak közé tartoznak.

Az általános műveltség mellett a szakközépiskolákban modern szakmai ismeretekre és gyakorlati tudásra tesznek szert a fiatalok. A tanulói létszámokat tekintve kiemelkedő a Selye János Magyar Tannyelvű Gimnázium (www.sjg.sk) és a Gymnázium Ľudovíta Jaroslava Šuleka (www.gljs.sk).
Az Ipari Szakközépiskola (www.spskn.sk) a kimagasló tanulmányi eredményei mellett az egyik legjobban felszerelt szakiskola Szlovákiában, így a gyakorlati képzést a legújabb technológia bevonásával sajátítják el a diákok. Komárom egyetemi város – a Selye János Egyetem (www.selyeuni.sk) hallgatói már tanulmányaik alatt munkára foghatók, többségük szívesen vállalna alkalmi munkát vagy dolgozna részmunkaidőben. A diploma megszerzése után a modern ismeretekkel rendelkező közgazdászok, gazdasági informatikusok és tanárok nagy része szívesen helyezkedne el helyi vállalatnál. Az egyetem tanszékei, intézetei nyitottak az esetleges kutatások, elemzések végzése irányában is.

Meghatározó előnye lehet a vállalkozásoknak, hogy a komáromi régióban a lakosok nagy része kétnyelvű, folyékonyan kommunikál szlovák és magyar nyelven, de a cseh sem jelent akadályt. Mivel az angol nyelv már az alapfokú oktatásban kötelező Szlovákiában, ami mellé további nyelvet választhatnak a diákok, így a helyi munkaerő nyelvi lehetőségei szélesek.

Számos lehetőség a befektetésre

A városban több vállalkozásra alkalmas ingatlan várja a betelepülő cégeket. Több olyan terület van, amely ipari célokra alkalmas, szabad, bármikor kihasználható. A város nyugati határán, a vasúti hídig terjedően szabad városi tulajdonú és magántulajdonban lévő telkek vannak, csakúgy, mint Gadóc térségében. Harcsás, Kisizsa városrészekben, az Újvári út mentén, Gyulamajor és Örsújfalu-Vadas városrészekben is számos olyan terület van, amely termelésre, gyártásra, bármilyen vállalkozói tevékenységre azonnal alkalmas, illetve némi átalakítással alkalmassá tehető. Valamennyi terület csatlakoztatható a közműhálózatokra, előnyük, hogy könnyen és gyorsan megközelíthetők közúton, vasúton és akár vízen is.

A városközpontban számos vállalkozásra alkalmas ingatlan található, amelyek kihasználhatók irodaként vagy kereskedelmi egységként. Több műemlék épület jelenleg kihasználatlanul várja jövőbeli bérlőjét: kiváló lehetőségeket rejt a Komáromi Erőd épületegyüttese, a volt Poliklinika épülete a város főterén, szabad épületrészek találhatók a Tiszti Pavilonban és a Zichy palotában is. Ezek az ingatlanok megfelelő átalakítás után reprezentatív székhelyei lehetnek bármilyen vállalkozásnak. Előnyük az ismertségük mellett a gyors és könnyű megközelíthetőség a városközpontban.

A városi tulajdonú épületeken és a telkeken kívül más, magánkézben lévő ipari építmények is elérhetőek, amelyeket azonnali kihasználásra kínálnak. A város területén már hosszabb ideje tevékenykednek német, osztrák és svájci befektetők, amely szintén fontos jelzés az üzleti szektor elégedettségével kapcsolatosan.

Sport, szabadidő, turizmus

Komáromban minden sportolni és kikapcsolódni vágyó megtalálja a számára leginkább megfelelő szabadidős tevékenységet, mozgásformát. Több kilométernyi kerékpárosút, folyópartok (Duna, Vág, Holt-Vág), uszoda, fürdő, strand és az Erzsébet-sziget várja a helyi lakosokat és a turistákat. Az utóbbi időben fellendült a város sportélete, csapatsportokban jelentős sikereket érnek el a város klubjai (kosárlabda, röplabda, vízilabda), kiemelkedő teljesítményeket nyújtanak a kajakosok és kenusok, de megemlíthetjük az ökölvívókat, úszókat is. Az élsport mellett nagyon sok lehetőség adódik a szabadidősportra, mozgásra gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.

A Turisztikai Információs Iroda a város főterén, a Klapka téren várja a tursitákat, bejárhatják a város gazdag történelmének színhelyeit, megtekinthetik műemlékeit, a múzeumok tárlatait. Az egyik leglátogatottabb látványosság az Európa udvar, de a világörökségi címre pályázó komáromi erődrendszer is igazi különlegesség. Az év során gazdag rendezvények programkínálata várja a város lakosait és az idelátogatókat, amelyek közül kiemelkedik a 25. évfolyamára készülő Komáromi Napok, amelyet a szlovákiai és a magyarországi Komárom együtt szervez.

Miért Komárom?

  • Stratégiailag jó elhelyezkedés Közép-Európában
  • Stabil politikai és gazdasági környezet
  • A helyi önkormányzat támogatása
  • Autópálya és repülőtér közelségeVasúti szállítás és közlekedés lehetősége
  • Folyami szállítás lehetősége Európa legnagyobb folyóján – kiépült kikötő és rakodóállomás
  • Jól képzett és viszonylag olcsó munkaerő helyben
  • Széles nyelvi lehetőségek, a régió nyelveinek és a világnyelvek ismerete
  • Erős oktatási háttér
  • Kihasználásra váró telkek és ipari területek elérhetősége

Fontos intézmények elérhetősége

városi hivatal
www.komarno.sk

adóhivatal
www.danovy.urad-online.sk/danovy-urad/komarno.php

munkahivatal
www.upsvar.sk/kn.html?page_id=232184

szociális biztosító
www.socpoist.sk/pobocky/385s?ids=385&prm1=40

SARIO
www.sario.sk

Szlovákiában különböző állami támogatások segítik a befektetőket.

Ezek feltételeiről a SARIO ügynökség ad bővebb tájékoztatást.

A SARIO információs anyaga elérhető ITT.

Tovább kérdések esetén: invest@sario.sk

Szeretne befektetni?

  • Lukratív üzlet- és raktárhelyiség

    Lukratív üzlet- és raktárhelyiség

    Lukratív üzlet- és raktárhelyiség (325 m2) két irodahelyiséggel, konyhával és saját szociális helyiséggel a forgalmas Pozsonyi út mellett helyezkedik el. A bérlő, illetve ügyfelei számára szabad parkolóhelyek állnak rendelkezésre. A helyiségek magas színvonalú üzleti, valamint raktári tevékenységek részére egyaránt alkalmasak. A bérleti díj: 1.640,- Euró/ hónap plusz rezsi és DPH. További tájékoztatást Szabó Zsolt nyújt. […]

  • Gyártási csarnok építkezési telekkel

    Gyártási csarnok építkezési telekkel

    Az építkezési telek 500m – re az Észak – Komárom (Komárno) – Érsekújvár (Nové Zámky) állami úttól, aszfaltút mellett található. A telek alkalmas raktárépületek és gyártócsarnokok építésére. A telek 10000m2 nagyságú, de felosztható kisebb, akár 2000m2 – es telkekre is, illetve igény szerinti nagyságra. Az ivóvízvezeték és a villanyvezeték a telek határán található. Kínálat típusa: […]

  • Modern irodahelyiségek bérleti viszonyba

    Modern irodahelyiségek bérleti viszonyba

    A BC1 irodaház bérleti viszonyba kínál üzlet- és irodahelyiségeket. Az épület a Pozsonyi úton található, a város nyugati bejáratánál. A közeljövőben az irodaház közelében épül meg az új Duna-híd, amely egyenes csatlakozást biztosít majd az M1-es autópályára. Az épület teljes területe 2050 m2, a legkisebb bérelhető terület 144 m2. Saját parkolóhelyek tartoznak az épülethez. Az […]

  • Történelmi épület a belvárosban

    Történelmi épület a belvárosban

    A Klapka tér szomszédságában található ingatlan alapterülete 797 m2, amelyből 501 m2 van beépítve. A földszinten  és az emeleti helyiségeken kívül alagsor is tartozik az épülethez. A 296 m2-es belső udvaron lehetőség van a parkolásra. Bővebb információ: Altagric Ing. Ľudovít Józsa,GSM: 0907 892 781,E-mail: jozsa@altagric.sk

  • Central Office – irodahelyiségek

    Central Office – irodahelyiségek

    Modern irodahelyiségek a belvároshoz közel, a Duna partján. Az új építésű irodaházban a szolgáltatások széles skálája elérhető, az épület közvetlen közelében parkolóhelyekkel. Az épület összterülete 4 293 m2, irodák már 30 m2-es nagyságtól bérelhetőek. Bővebb információ: Altagric Ing. Ľudovít JózsaGSM: 0907 892 781E-mail: jozsa@altagric.sk

  • Ipari park Komárom – Ipari telkek

    Ipari park Komárom – Ipari telkek

    Az Ipari park Komárom egy egyedülálló projekt ipari építmények kialakítására, elsősorban raktározási és gyártási célra. Egy összefüggő ipari területről van szó Komárom területén, melynek nagysága eléri a 64 118 m2. Minden mérnöki hálózat a telek mellett, vagy annak közelében található. A kimért telkeket cca. 3000 m2-től lehet megvásárolni. További információ: Altagric Ing. Ľudovít JózsaGSM: 0907892781E-mail: […]

  • Telkek nagyobb fejlesztési tervekhez

    Telkek nagyobb fejlesztési tervekhez

    Telkek nagyobb fejlesztésre, akár ipari, akár lakáscélokra. A 198 126 m2-es terület 800 méterre található Komárom belvárosától, az Érsekújvár felől érkező útszakasz mellett. További információ itt: Prospekt Értékesítés: Ing. Ľudovít Józsa| ALTAGRIC Reality s.r.o. | Dunajské nábrežie 4726 | Komárom –SKM: 421907892781 | E:  jozsa@altagric.sk| w: www.altagric.sk

  • A Hajógyár mögötti terület

    A Hajógyár mögötti terület

    A hajógyár mögötti terület kiváló lehetőséget kínál a vízi teherszállítás lehetőségeinek kihasználására. A telekhez közel helyezkedik el a tervezett új Duna-híd, de rövid távon elérhető a Pozsony irányába induló fő útvonal. 1. rész Telekkönyv: Észak-KomáromParcellaszám: 3597Telekkönyvi kivonat száma: 6434Kiterjedés: 27853 m2Típusa: erdőHasználat módja: erdőterület, átmenetileg fák nélkül, erdőtelepítés céljáraElhelyezkedés: a telek a község beépített részében találhatóA város területrendezési terve: F1 Térkép:GISplan KN:http://mu-komarno.gisplan.sk/mapa/katastralna-mapa/?ly=ad,pc,pe,ul&lb=of-2014&c=-504246:-1330185.25&z=5&i=-504463.05:-1330083.24 […]

  • Vág-híd mögötti terület

    Vág-híd mögötti terület

    A város szélén, Lándor és Kava irányában található két városi tulajdonban lévő telek. Jelenleg mezőgazdasági célokra használják, de besorolása alapján ipari teleknek is használható. Könnyen megközelíthető a fontosabb útvonalakról, a vasútvonal közelségében helyezkedik el. A két telek együtt és külön is lehetőségeket kínál a befektetőknek. 1. rész Telekkönyv: Észak-KomáromParcellaszám: 12839/4Telekkönyvi kivonat száma: 6434Terület: 152197 m2Típusa: szántóföldHasználat módja: A földterületet növénytermesztésre használatos […]

  • Gadóc városrész belterületén

    Gadóc városrész belterületén

    A város észak-nyugati részén, Gúta irányában, Gadóc (Hadovce) városrészen található telek, amely részben be van építve, részben udvarként használták. A terület jól megközelíthető a Komárom-Pozsony útvonalról, és a jövőben épülő új Duna-hídtól is könnyen elérhető lesz. Telekkönyv: Észak-KomáromParcellaszám: 10781Telekkönyvi kivonat száma: 6434Terület: 15061 m2Típusa: beépített terület, illetve udvarHasználat módja: A telket udvarként használjákElhelyezkedés: A telek a község beépített részén találhatóA város területrendezési […]